Dísz tér 1014 Budapest, Dísz tér
Feltöltve: 2017. Február 16 10:00:34 / 7169

A budapesti Dísz tér főként egy- és kétemeletes régi lakóházak által határolt, észak-déli irányban elnyújtott terület az I. kerületben, a Várnegyed központi részén. A hajdani polgárváros déli végén, a várpalota épületegyüttesével határos Szent György tér szomszédságában helyezkedik el.

A tér déli végében, egymással szemközt volt egykor a budai vár két bejárata: a keleti Vízi (középkori nevén: Szent János-) kapu és a nyugati Fehérvári (a középkorban: Zsidó-) kapu. Erről az egyik ház falára erősített emléktábla tudósít. Napjainkban itt ér fel a várba keletről, a Duna felől a Hunyadi János út, nyugatról pedig a Palota út. Ugyanide torkollik a Sándor-palotát a polgárnegyeddel összekötő Színház utca is.

A tér északi végében fut össze a Szentháromság tértől idáig vezető Tárnok utca és a polgárnegyedet hosszanti irányban átszelő Úri utca. Találkozási pontjuknál kisebb parkot alakítottak ki, közepén Honvéd-szobor (1893). Zala György alkotása az 1849-es szabadságharc során a Buda visszafoglalásában részt vett honvédeknek állít emléket.

Forrás: https://hu.wikipedia

  • HétfőZárva
  • KeddZárva
  • SzerdaZárva
  • CsütörtökZárva
  • PéntekZárva
  • SzombatZárva
  • VasárnapZárva